38. rész

-Mi?! Miért?! Mi történt vele?! –kérdezte idegesen Armin.

-Ájultan találták az utcán. Egy erős fejütés érte és egy harapásnyom volt a nyakán. Még mindig nem ébredt fel.

-Indulunk most! –mondta Armin. Mi történhetett? Gondolkodjunk logikusan! A vámpír megölte volna Alicat, ha az éhségét akarja csillapítani, és ha valamiért bosszút akart volna állni.

Miközben ezen gondolkodtam már mind a négyen beszálltunk a kocsiba. Én az anyósülésen ültem, Armin vezetett, a többiek pedig hátra ültek.

Csak egyetlen egy logikus gondolat maradt.

Armin megfeszülő állkapcsából ítélve ő is erre gondolt, de azért rá kérdeztem.

-Szerinted is… -súgtam oda neki.

-Nem vagyok benne biztos, de meglehet. –súgta vissza nekem, mielőtt beindította a motort.

-Minket is beavatnátok? –kérdezte Alexy, aki valószínűleg mindent hallott.

-Hosszú sztori, de volt egy kis „találkám” egy vámpírral nem régen. –senki nem tudja mi történt igazából, mikor Armin eltűnt. Még Violának sem mondtam el. Nem akartam, hogy baj legyen belőle, meg amúgy is ez Armin dolga.

-Találka alatt mit értesz? –Alexy kérdőn felvonta a szemöldökét.

-Tudod amikor két személy összefut és csevegnek egyet. –Armin továbbra az utat nézte semmit mondó arccal.

-Armin! A húgunk kórházban fekszik! Szóval beszélj érthetőbben!

-Armin… -kezdtem -… szerintem nem lesz belőle baj. –sóhajtott egyet.

-Rendben, elmondom. Egy feltétellel!

-Mi lenne az? –kérdezte Viola.

-Ne akadjatok ki!

-Jó-jó, de kezdj el mesélni! –felelte Alexy, Viola bólintott, majd Armin mesélni kezdett.

-Ezt mikor is tervezted elárulni?! –akadt ki Alexy.

-Azt mondtad nem fogsz kiakadni. –válaszolta Armin nyugodt hangon.

-Az akkor volt mikor még nem tudtam, hogy az ikertesóm egy hónapja vámpír!

-Castiel hogy nem vette észre? –kérdezte Viola.

-Soha sem volt jó lélekenergia érzékelésben. Egyébként ez még nem minden.

-Mi lehet még? –Alexy a szemeit forgatta.

-A vértasakban, amit a vámpír adott nekem Lena vére volt és…

-Az én véremen kívül semmi nem marad meg benne. –mondtam ki helyette.

-Egy időben a tasakos embervér is nehezen, de elviselhető volt. Csak aztán persze az se jött be így nem maradt más választásom. –időközben megérkeztünk a kórházhoz, ahol Armin le is parkolt. Fülledt volt bent a levegő, ezért kicsit lejjebb engedtem az ablakot.

-Tehát miközben mi vacsoráztunk, tanultunk vagy akármit csináltunk te valahol Lena vérét szívtad.

-Figyelj, Ale-… -Armin elhallgatott és a torkához nyúlt.

Ekkor esett csak le.

-Armin te még ma nem is…

-Sok dolog történt és úgy gondoltam kibírom, de elfeledkeztem róla, hogy ilyenkor mindig felerősödik a szaglásom és most épp a kórház előtt vagyunk.

-Egek veled mennyi baj van! –mondtam, majd egy oldalra söpörtem a hajamat és közelebb hajoltam hozzá.

-Bocsi srácok! –nézett rá Violára és Alexyre, majd közelebb hajolt hozzám és a nyakamba mélyesztette szemfogait. Most is érzem azt a furcsa érzést, de már enyhébben, mintha megtanultam volna kontrolálni.

Miután Armin begyógyította a harapásnyomát visszafordultunk Violáékhoz.

-Ááá… Már értem miért nem vettük észre. – mondta Alexy.

-Szerintem ezt a beszélgetést halasszuk el és előbb menjünk be Alicahoz. –javasolta Viola.

-Támogatom az ötletet. –mondtam egy sóhajtás kíséretében, majd mind kiszálltunk a kocsiból.

Alica egy második emeleti szobában feküdt még mindig eszméletlenül.

Az orvos állítása szerint 16:02-kor hozták be, tehát hazafelé menet kaphatták el.

A többiekkel megbeszéltük, hogy megvárjuk, amíg felébred és magunk kérdezzük meg mi történt.

Fél óra múlva lementem kicsit levegőzni és telefonálni. Fel kellett hívnom a főnököt, hogy ma nem megyek be dolgozni.

Épp visszaindultam volna, mikor…

*Armin szemszöge*

Lena lement felhívni a főnökét, mi pedig itt maradtunk a húgom mellett.

-Armin kinyitotta a szemét! –kiáltott el Alexy, mire én is oda néztem.

-Aucs… A fejem… Hol vagyok? –kérdezte.

-Kórházban. Jól vagy? –kérdezte Alexy.

-Jól, csak fáj a fejem… Várjunk! Hol van?! –kérdezte idegesen Alica.

-Ki? –kérdeztem.

-Lena?!

-Lent telefonál. –válaszolta Viola.

-Azonnal hozzátok vissza és ne hagyjátok egyedül!

-Miért? –kérdeztem értetlenül.

-Mielőtt elvesztettem volna az eszméletemet még hallottam, ahogy a csaj, aki leütött magában beszél. Azt mondta: „Már csak a korcs Lenát kell elkapni.”

Folytatás következik.....