34. rész

Már eltelt egy nap és Arminnal minden rendben. Kedden jött iskolába és minden a megszokott kerékvágásban forgott… Szerda délutánig…

Alica napköziben volt, Alexy pedig elment a boltba, csak mi ketten voltunk Arminnal. Éppen a mosdó felé tartottam, mikor megcsúsztam a szőnyegen és bevertem a még mindig varas jobb térdemet a küszöbbe. Ezzel sikerült leszednem a varat.

Felálltam és jobban szemügyre vettem a sérülést.

-Jól v-… -kezdte volna, de hirtelen elakadt a mondat közepén, tekintetével a térdemről legördülő egyik vércseppet követte. A szája elé kapta a kezét, majd észrevehetetlenül gyorsan eltűnt, hallottam, ahogy a szobája ajtaja kinyílik, majd bevágja a mosdó ajtaját.

Összekaptam magam, letöröltem a térdemet és bekötöttem.

A mosdóhoz siettem és kopogtam.

-Armin? Jól vagy? –hülye kérdés, de most mit mondhatnék. –Hozzam a-…

-Nem kell behoztam a tasakokat. Hogy van a térded? –szakított félbe.

-Kutya bajom! Egy kis horzsolás nem a világ vége. –mondtam majd a térdemre csaptam. Csak én lehetek ilyen szerencsés. Hirtelen fájdalom hasított a térdembe, a kötés pedig át vérzett.

-Mit-… -kezdte volna, de hangja elakadt, bentről zörgés hallatszott.

-Armin? –kérdeztem és abban a pillanatban a bejárati ajtó nyílásának a hangját hallottam. Biztos Alexy. –gondoltam

-Én megleszek! Menj, beszélgess Alexyvel! –mondta fojtott hangon.

Alexy éppen a vásároltakat pakolta a hűtőbe, mikor meglátott.

-Visszajöttem. Armin?

-Fent, elfoglalt. –feleltem abban remény kedve, hogy Alexy magánügynek veszi és nem kérdez rá.

-Akkor én hozzá is látok a vacsora elkészítéséhez! –mondta egy perc csend után.

-Segíthetek? –kérdeztem.

-Persze! –mosolygott rám Alexy.

Főzés közben sokat viccelődtünk, a történtek után ez rám fért.

-Tudod egyébként Armin sokat változott az idő alatt, amíg nem voltál itt. –kezdte -Sokat gondolkodott a dolgokon… Csak is az érdekelte, hogy téged visszahozhasson ide. Szerintem kicsit erősebb is lett. –elmosolyodott.

-Szerintem is. –mosolyodtam el én is. –Plusz végre elmondja nekem a problémáit és így esélyem adódik segíteni neki, amiben csak tudok.

Hamarosan elkészült a vacsora és Alica is hazaért.

-Kezdjétek el nélkülem, én szólok Arminnak. –mondta Alica.

-Hagyd, majd én! –mondtam, majd felálltam az asztaltól és felsiettem. Bementem a vendégszobába valamiért, nem vagyok benne biztos, hogy szükségem lesz rá, de ártani nem árt.

Benyitottam a fürdőszobába, de nem volt ott. Akkor a szobájában lesz. –gondoltam és gyorsan az ajtajához léptem elmormoltam egy nyitó varázsigét, mert őt ismerve biztos bezárta az ajtót.

Az ajtó egy kattanással kinyílt, én pedig beléptem a majdnem teljesen besötétített szobába.

*Armin szemszöge*

Miért? Miért nem marad meg bennem semmi az ő vérén kívül? Amint megérzem a vére szagát másra nem is tudok gondolni csak az édes, mámorító ízére. Franc!

Léptek közelednek. Alexy, vagy talán Alica?

Az ajtó, amit sikeresen elfelejtettem varázslattal lezárni kinyílt és Lena lépett be rajta. Nyugodt volt, a legkisebb aggodalom sem látszott az arcán, ahogy szépen lassan becsukta maga mögött az ajtót.

-Nem emlékszel mi volt legutóbb? –kérdeztem, mire közelebb lépett. –Hülye vagy?

-Mi történt? Azt hittem még maradt egy pár tasak.

-Nem maradt meg bennem. –nincs értelme hazudnom, úgy is rájönne.

-Ha se az állati vér, se a tasakos emberi vér nem marad meg benned már csak egy lehetőséged van.  –még közelebb lépett.

-Szó sem lehet róla! –hátrébb léptem.

-De csak az én vérem marad meg benned! –megint közelebb jött, én pedig ismét hátráltam.

-Nem érdekel, akkor sem! –elértem a falhoz.

-Nem hagysz más lehetőséget! –mondta, majd elvette a jobb kezét a háta mögül. Egy olló volt a kezében, amit nem túl mélyen, de végig húzott a nyaka bal oldalán.

Lejjebb húzta a pólóját és hátra söpörte a haját, majd kihasználva a meglepetés erejét már előttem támasztotta a falat.

Eddig bírtam. Végig nyaltam az ollóval megvágott területet, majd a következő pillanatban a szemfogaim már a nyakában voltak.

Ezúttal beértem kevesebbel, mint a legutóbb, így nem lesz annyira vérszegény.

*Lena szemszöge*

Armin kevesebb ideig szívta a vérem, mint legutóbb, de ez is jobb a semminél.

-Te… Miért? –kérdezte a nyakamtól eltávolodva.

-Ha legközelebb szeretnél inkább vérszomjas, „azonnal megtámadom, aki bejön” üzemmódban maradni akkor csak szólj. –nem mondott semmit –Figyelj, ez nem nagy kunszt! Alig éreztem és most kevesebbet szívtál, így nem leszek túlságosan vérszegény. Tehát, mivel nincs jobb ötleted…, ha van, hallgatom és felőlem rendben van, ezért ha éhes vagy nyugodtan szólj nekem.

-Nem ígérek semmit… -mondta durcásan.

Folytatás következik.....