32. rész

-Sssss… Semmi baj. –csitítom.

-Hány évesnek nézel? –kérdezte, miközben felült és letörölte a könnyeit.

-Hmmm… Jó kérdés. Ebben a pillanatban éppen olyan vagy, mint egy 5 éves, akinek eltörték a kedvenc játékát. –minden erőmet összeszedve felültem mellé.

Kisírt szemeivel az arcomat mustrálgatta. Nyilván feltűnt neki, hogy nem kis erőfeszítést igényel az, ha meg akarom mozdítani a nyakamat.

-Mutasd a nyakadat! –nyúlt volna a nyakam felé, de én védekezőn rá tettem a kezemet.

-Minek? –bukott ki belőlem a kérdés.

-Nyugi, mindjárt meglátod. –elemeltem a kezemet a nyakamról és félre söpörtem a hajamat. –Csukd be a szemedet és ne less! –engedelmesen lehunytam a szememet. Pár másodperc múlva valami meleg folyadék csöppent a harapás nyomokra. Először kicsit égető érzés volt, mint mikor egy sebet fertőtlenítenek, de utána minden fájdalom eltűnt a nyakamból.

Kinyitottam a szememet, mire Armin elkapta a kezét a nyakam fölül. Kezemet a nyakamhoz emeltem, hogy megérintsem a sebet, de nem találtam sehol. Mikor a kezemet újra magam elé emeltem az ujjaimon vörös folt éktelenkedet.

Ekkor leesett mit csinált Armin.

-Add a kezed! –mondtam parancsolón és az után a karja után nyúltam, amit a hátával takart.

Olyan gyorsan kaptam a karja után, hogy egy kicsit beleszédültem, de sikerült elkapnom. Épp akkor került a látóterembe, mikor a seb teljesen összehúzódott és csak egy vérfolt maradt belőle.

-Nem kellett volna. –csak ennyit bírtam kinyögni.

-Aha, persze. Mennyire nézel vaknak? Így legalább már nem fáj. –mondta kissé dühösen, majd elfordította a fejét.

-Egyébként mi történt? –kérdeztem.

-Mikor?

-Tudod mire értem. –rám emelte a tekintetét, mintha azt mérlegelné magában elmondja e vagy sem.

-Az történt…

(Míg Armin elmeséli mi történt tartsunk egy kis lénytanórát:

 

Vámpír faj:

Történet: A vámpírokat a démonok hozták létre emberekből, hogy hadseregként bevethessék őket az angyalok ellen. Tehát mivel ő ellenük lettek kifejlesztve az angyalok vére a legínycsiklandozóbb a vámpírok számára. Az angyalok sem ültek tétlenül kifejlesztették a vérfarkasokat és őket küldték a vámpírok, a démonok és szövetségeseik ellen. Ezért van az, hogy manapság is a vámpírok és a vérfarkasok ellenségeknek tekintik egymást.

Képességek: A vámpírok képesek vérükkel a más fajokhoz tartozók sebeit begyógyítani. (Csak a külső sérüléseket. Például egy megfázást nem.)

Háromszor gyorsabbak az embereknél. (Mint a vérfarkasok.) Szaglásuk és hallásuk is sokkal jobb.

Az embereknél és a legtöbb fajnál tovább élnek, átlagosan olyan 250 évet.

Ha vérszagot éreznek, vagy feldühödnek szemük elvörösödik (idővel megtanulják kontrollálni). Ebben az esetben képesek a már megharapott áldozatukat teljes mértékben irányítani. (Ez csak a már megharapott áldozatokra érvényes, mivel a harapás által jut be az áldozat szervezetébe a vámpírok nyálában lévő méreg, amely 72 óráig nem ürül ki az áldozat szervezetéből.)

Táplálék: Vér (, de rendes ételt is tudnak enni csak az nem minden esetben tápláló).

Egyebek: A vámpírokat két csoportba osztjuk. Aszerint, hogy születésüktől fogva vámpírok vagy csak azzá tették őket.

Akik születésüktől fogva vámpírok azoknál a vérszomj 6 éves korban jelentkezik. Ekkor kezdődik az újonc korszakuk, ebben a korban naponta kell vért inniuk. Később persze ez egyre ritkábban lesz szükséges.

Akik nem születésüktől fogva vámpírok azoknak nehezebb dolguk van. Őket rögtön az átváltozásukat követően rettenetes vérszomj kínozza. Ekkor újonc vámpírokká válnak, így nekik is naponta kell vért inniuk, de ez nem minden. A legkisebb vérszagtól is képesek elveszteni az önuralmukat (személy függő). Mint a vámpírok az áldozataikat a valamilyen fajból vámpírrá változtatott egyént is képes irányítani az átváltoztatója (ehhez nem szükséges még egyszer megharapnia). )

-Hogyan nézett ki pontosan az a vámpír lány? –kérdeztem miután Armin a story végére ért.

-Tőlem alacsonyabb volt, de tőled magasabb, olyan 165 centi lehetett, vörös haja volt és fekete szemei. –felelte. Én valószínűleg nem bírtam volna megjegyezni, milyen magas, mert nekem általában teljesen mindegy ki milyen magas tőlem úgy is magasabb. (Khm.. 157 centi vagyok.)

-Csak, hogy tudjam kivel vigyázzak. –mondtam –Nem lehet, hogy csak blöffölt, mikor fenyegetőzött? Mármint nem biztos, hogy tudja hol lakom, szóval nem feltétlenül vagyok teljesen veszélyben.

-Nem tudom, de egy biztos mostantól sehová nem mehetsz egyedül. –mondta határozottan.

-Amúgy nem lennél olyan hülye, hogy kinyírd magad, ugye? –szúrós tekintettel néztem rá. Egy kis hallgatás után szólalt meg.

-Ha lett volna rá egy cseppnyi esély, hogy ha öngyilkos leszek téged nem ölnek meg. Akkor végeztem volna magammal mielőtt belépsz azon az ajtón.

-Armiiiin?! –bosszúsan összefontam magam előtt a karomat és felálltam, de túl hirtelen így kicsit megszédültem. Majdnem elestem, de Armin elkapott.

-Látod?! Ezért! Most is megtenném, ha téged azzal nem sodornálak bajba. –mondta, majd ellöktem magamtól.

-Ha megtennéd képtelen lennék felkutatni azt a vámpír csajt és végezni vele. Azok után persze elgondolkodnék rajta, hogy az orrom előtt haltál meg, így egyértelműen az én hibám és ezért magammal is végeznék. –vágtam vissza. –Számolj ezzel is!

-Ahhhh… -megadóan sóhajtott –Jó-jó csak halkabban felébresztjük a többieket.

-Nekik el akarod mondani?

-Egyelőre nem. Nem akarom, hogy ők is belekeveredjenek. –mondta, majd kintről reccsenő hangot hallottunk, így mindketten a hangforrása felé fordultunk. Nyilván a lépcső volt, mivel pár másodperc múlva Alica lépett be a szobába.

-Armiiiiiiin!!! –ugrott a nyakába. –Nem, nem is. Nem örülök! Haragszom rád! Mindenki aggódott miattad és Lena szinte nem is aludt. –mondta szigorúan.

-Bocsá… -kezdte volna Armin, de betoppant Alexy.

-Na, meglett az elveszett fiú? –kérdezte nevetve.

-Kissé becsiccsentettem és fel-alá járkáltam a városban, míg hazaértem. –füllentette.

Ezek után Alica a kiskori képeiket mutogatta nekem, ameddig Alexy és Armin beszélgettek.

Itt egy pár:

Folytatás következik.....