30. rész

Sikeresen megérkeztem Alexyékhez, ahol Alica már a kapu előtt várt.

-Armin még most sincs itt! Gyere, menjünk be. –mondta, mire én egy bólintással feleltem.

Bent a házban semmi sem változott mióta itt jártam, minden a megszokott helyén volt.

Alicaval leültünk a kanapéra és elmondtam neki mindent.

-Ne aggódj! Biztos csak elkeveredett valahol. Minden rendben lesz. –mondta az arckifejezésem láttán.

Olyan fél egy körül járhatott, mikor Alexy megérkezett… , de Armin még mindig sehol…

Alicaék kérdezgették, hogy nem alszom e a vendégszobában és ők majd szólnak, ha Armin betoppan, de én udvariasan visszautasítottam őket: „Megvárom én itt, ti nyugodtan pihenjetek.”

Vártam, míg négy órakor végül elnyomott az álom.

*Armin szemszöge*

A nyakamban lüktető fájdalom elmúlt, mintha sohasem lett volna. Lassan kinyitom a szememet és ekkor észre veszem, hogy valami nem stimmel. Minden sokkal fényesebb, mint este szokott lenni, pedig nem ég egy lámpa sem, olyan sok szagot és illatot érzek egyszerre, mint még sohasem és ott van ez a furcsa érzés a torkomban és a gyomromban, olyan mintha egyszerre lennék éhes és szomjas, de egy kicsivel még is másabb.

-Óóó… Csipkerózsika végre felébredtél? –szólalt meg mögöttem egy hang, ami a vörös hajú, vámpír lánytól származott. Egy doboz tetején ült és gúnyosan mosolygott rám.

-Ki vagy te és hol vagyok? –kérdeztem.

-„ Ki vagy te és hol vagyok?” –utánozta gúnyosan a hangomat. –Szerinted ezek a legfontosabb kérdések ebben a helyzetben? Ha szörnyvadász létedre még mindig nem jöttél rá akkor ostobább vagy, mint hittem.

Mire gondolhat? Nézzük sorjában a dolgokat. A legutolsó emlékem az, hogy ájulásig szívta a véremet, de… Én ittam a véréből mielőtt…?! Gyorsan a nyakamhoz kaptam a harapás nyomot keresni, de nem éreztem semmit… Nincsen sebhely?!

-Az arckifejezésedből arra következtetek, hogy leesett? –mondta száját még nagyobb mosolyra húzva. –Nem csalódtam benned, végül rájöttél. Na, de most biztosan elég éhes lehetsz, minden újonc az. –elővett a háta mögül egy véres tasakot. Ekkor olyat éreztem, amit még sohasem. Vágyat érezte arra, hogy odamenjek és kiigyam a tasak teljes tartalmát.

-Ne is próbálkozz! Nem fogom meginni! –ordítottam.

-Ezt nem te fogod eldönteni. –mondta, majd körmével kilyukasztotta a tasakot. Hirtelen megcsapott a vér illata, nem bírtam magammal olyan gyorsan a véres tasakhoz értem, hogy már csak azt vettem észre, ahogy mohón kikapom azt a vámpír lány kezéből és inni kezdem. Éreztem, hogy a fájdalom a gyomromban és a torkomban enyhül és a vérnek nem fémes, savanyú íze van, mint ahogy kéne lennie, hanem mámorítóan édes.

A tasak tartalma egy szempillantás alatt elfogyott és tovatűnt az a mámorító érzés, ami egy pillanattal ezelőtt még átjárt.

-Éhség egy, szörnyvadász, vámpír fiú nulla. –mondta a vámpír lány –Szinte vicces, így látni téged, de most mennem kell. Ja, de majdnem elfelejtettem, olyan butaság, mint az öngyilkosság eszedbe se jusson. Tudod az egyik emberem Lena lakásának közelében van és gondolom nem szeretnéd, hogy a kis Lenácskának valaki álmában lecsapolja az összes vérét. –fejezte be mosolyogva, majd egy szempillantás alatt eltűnt.

-A rohadt életbe! –ordítottam, majd belerúgtam a hozzám legközelebb lévő dobozba, ami ripityára tört.

Nyugi, Armin! Nyugalom. Gondolkozz hideg fejjel. Ha öngyilkos leszel Lenával végeznek, de így nem mehetek haza. Porzik a torkom! És egyáltalán hol vagyok? Szétnéztem valószínűleg az egyik városszéli régi, elhagyatott gyárban lehetek. Rendben ezt már tudom.

Itt van mellettem az erdő… ekkor eszembe jutott, hogy honnan juthatnék vérhez anélkül, hogy valakinek baja esne.

Az állati vér nem volt olyan jó ízű, mint ami abban a tasakban volt, de egy ideig elnyomja a szomjamat. Legalább addig ameddig kitalálok valamit…

Hat óra körül lehetett, mikor beléptem a ház ajtaján. Próbálok halk lenni, nem akarom őket felkelteni.

A nappaliba érve halk szuszogást hallottam meg. A kanapé felől jött, így arra fordítottam a tekintetemet. Mi a francot keres itt Lena? A kanapén Lena feküdt a tegnapi ruhájában.

Engem várt volna? Közelebb léptem hozzá és ekkor meghallottam a szívverését. A második dobbanásra elfogott a hányinger, rohantam a fürdőszobába, ahol kiokádtam magamból az összes vért.

*Lena szemszöge*

A lépcső nyikorgásának zajára keltem. Armin?!  Megnyújtóztattam az elgémberedett izmaimat és elindultam felfelé. Fél úton voltam a lépcsőn, mikor ajtó csukódás hangját hallottam, és ahogy egy kulcs fordul a zárban. Francba, nyilván meghallotta, hogy jövök.

Mikor felértem az ajtóhoz kopogtam.

-Armin?

-Ne, gyere be! –hallottam az ellenséges hangot bentről. Hogy is volt az a nyitó varázslat…

Elmormoltam a varázsigét, elégedett mosollyal figyeltem, ahogy az ajtó lassan kinyílt. Megfogtam a kilincset és beléptem a szobába, majd becsuktam magam mögött az ajtót.

Folytatás következik.....