29. rész

 Sziasztok!

Bocsi, hogy eddig nem volt rész, de mentségemre szolgáljon, hogy a suliból eltelt három hétből nekem eddig 2-szor volt szombaton tanítás, de a jó hír az, hogy két hetes lesz az őszi szünetem és így több időm lesz írni. ^^

 

-…Lena Smith! Az idei bálkirálynő nem más, mint Lena Smith. –mindketten lefagytunk, a pillanat elszállt és eltávolodtunk egymástól. –Lena, kérem, fáradjon a színpadra. –folytatja az igazgatónő. Most mit csináljak? Miért pont most?  Nem hagyhatom csak így itt Armint…

-Ha vissza jöttem még táncolunk. Oké? Amúgy is lehet, megválasztanak bálkirálynak még semmi sem dőlt el. –mondtam, mire Armin kinyögött egy „rendben szerűséget”. Én pedig elindultam a színpad felé. Szerencsémre éppen időben, mivel igazgatónőn látszott, hogyha még egyszer el kell ismételni e, hogy menjek ki a színpadra, akkor letépi a fejem és megeteti a kutyájával.

Ott álltam a színpadon nagy műmosollyal az arcomon, körülöttem az emberek ujjongtak és tapsoltak, de egyesek (pl. Amber) úgy néztek rám, mint a véres rongyra.  Az igazgatónő a fejemre nyomta a koronát, majd folytatta:

-És a bálkirály nem más, mint… -felbontotta a borítékot – Kentin Ramsay. –kicsit meglepődtem. Elkezdtek, forogni a fogaskerekek az agyamban. Lehet azért minket választottak, mert… Ekkor biztos lettem benne miért.

-SZÁGULDÓ PÁROS! SZÁGULDÓ PÁROS! –kántálta a tömeg. Ez most komoly? Egy szerre éreztem csalódottságot amiatt, hogy nem Armin lett a bálkirály és örömöt, amiért nem egy vadidegennel kell táncolnom.

Ken lassan, arcán zavart mosollyal sétált fel a színpadra.

-És most következzék a bálkirály és a bálkirálynő tánca. –mondta az ünneprontó, miközben Ken fejére rakta a koronát.  

Na, jó essünk túl rajta -gondoltam. Kentinnel a táncparkett közepére sétáltunk, majd mikor megszólalt a zene elkezdtünk táncolni.

-Egész jól táncolsz. –mondta Ken.

-Köszi, az imént tanultam meg. –feleltem közömbösen.

-Ó… Értem. –felelte szomorúan. Most mivel bántottam meg? Megbántottam vagy sem, most teljesen máshol jár az eszem. Szememmel Armint keresem a tömegben, de nem találom sehol. Mondtam, hogy várjon meg…

-Figyelj, látom rajtad, hogy el kéne intézned valamit… Szóval nyugodtan elmehetsz. Már elég sokan vannak körülöttünk nem fogják észre venni, ha lelépsz. –monta, mire felnéztem rá. Mosolygott, de szemeiben bánat és csalódottság tükröződött.

-Sajnálom… -mondtam, majd magamhoz öleltem. –Te vagy a legjobb. –mondtam, majd gyorsan (amennyire magas sarkúban bírok) futni kezdtem ahhoz az asztalhoz, ahol utoljára Armint láttam.

*Armin szemszöge*

Miért pont most? Miért pont vele? Cikáztak a fejemben a kérdések. Nem bírtam tovább bent maradni, így inkább úgy döntöttem, hogy szívok egy kis friss levegőt.

Kimentem a tornateremből és átsétáltam az üvegházhoz, ahol gyönyörű rózsabokrok látványa fogadott. Természetesen erről is csak Lena jutott eszembe. Miért szívat ennyire az élet? Minden az ellen van, hogy össze jöjjünk?

Már egy ideje fel-alá járkálgattam, mikor hitelen valaki sorosan a számra helyezte a karját, ezzel hátra rántva a fejemet.

A számban fémes ízt éreztem. Nem kaptam levegőt. Próbáltam eltolni magamtól a feltehetőleg női kezet, de nem sikerült, így úgy döntöttem, hogy inkább eldőlök vele együtt. Ez sikerült is, rá estem és engedett a szorításon, így ki tudtam szabadulni. Gyorsan felálltam, hogy megnézhessem a támadómat.

Egy vörös hajú, fekete szemű lánnyal találtam szembe magamat. Kinézetre nem lehetett idősebb nálam, olyan 16-17 éves lehetett. Alkarján hosszú vágás éktelenkedett.

-Nem rossz, de úgy sem úszod meg. –mondta, majd szemei elvörösödtek és egy szempillantás alatt mögöttem termett. Vámpír, jöttem rá, de már késő volt. Egyik kezével magához szorított a másikkal pedig befogta a számat. Éles fájdalom nyilallt a nyakamba. A francba! Ez nem jó, nagyon nem! Próbáltam ordítani vagy kiszabadulni a szorításból, de egyikkel sem értem el semmit. Egyre gyengébb leszek, mintha a véremmel együtt az erőmet is kiszívná belőlem. Összeszedtem minden erőmet és a karjába haraptam. Újra éreztem a fémes ízt a számban és kihúzta a nyakamból a szemfogait, de a szorítása kicsit sem lazult.

-Ezt szinte meg sem éreztem. –suttogta a fülembe halk kuncogás kíséretében. Ezek után visszahajolt a nyakamhoz és még erőteljesebben döfte bele a szemfogait.

Ha ez így megy tovább… én… én… Meg fogok halni?! Már ellenkezni sem bírok… Minden elmosódik előttem, már nem érzem az őrületbe kergető fájdalmat a nyakamban… Szemhéjaim, mintha ólomból lennének, olyan nehezek, lassan lecsukódnak. A kezek szorítása lazul.

-Lena… -csak ennyit bírok kinyögni, mielőtt elnyelne a sötétség.

*Lena szemszöge*

A rózsa, amit Armintól kaptam még mindig az asztalon hever, de ő nincs itt.

Fogtam a rózsát és tovább kerestem. Egy fél óra múlva már majd nem minden hol megnéztem, de sehol nem volt, már csak a piás sarok maradt. (Azért hívom így, mert akik piát akarnak szerezni mind odamennek, mivel az igazgatónő megtiltotta az alkohol fogyasztást a bálon. )

-Hé, Lena! Kérsz egy kicsit? –kérdezte Castiel, akinek Lisanderre kellett támaszkodnia, mert már nem bírt meg állni a lábán.

-Nem kösz. –utasítottam vissza –Nem tudjátok hol van Armin?

-Nem, miért? –mondta Lis, de mielőtt válaszolni tudtam volna Kim jött oda hozzánk.

-Armin elveszett? Amúgy gratula a koronához.

-Köszi és igen már vagy fél órája őt keresem.

-Szerintem bedurcizott, amiért Kentinnel táncoltál, a fiúk már csak ilyenek. Látod ez már annyira részeg, hogy állni sem bír. –mutatott az előtte álló Castielre. –Azt javaslom, keresd meg a kék hajúkát és kérdezd meg tőle mit csinál ilyenkor Armin.

-Rendben köszi. Megpróbálom.

-Sok szerencsét! –kiáltott utánam Kim.

5 perc múlva sikeresen megtaláltam Alexyt, aki éppen Violával beszélgetett. Nem akarom megzavarni őket, de rossz előérzetem van.

-Sziasztok! Bocs a zavarásért, de nem láttátok Armint?

-Semmi baj, nem zavarsz. Nem veled kéne lennie? –mondta Alexy.

-Amikor megválasztottak bálkirálynőnek elszakadtunk egymástól és azóta is őt keresem. –válaszoltam –Kim szerint bevágta a durcást. Nincs ötleted hova mehetett?

-Nincs. Nem vall rá, hogy csak úgy lelép valahonnan. –mondta egy kis idő után. –Figyelj Alica otthon van, hívd fel, hogy Armin haza ment e, ha nem és nagyon aggódsz miatta, akkor nyugodtan várd meg nálunk.

-Köszi. Sziasztok!

-Szívesen. Szia! –köszönt el Alexy, majd Viola is.

Felhívtam Alicat, de Armin nem ért haza, éppen úton vagyok Alexyékhez.

Armin hol vagy?

Folytatás következik.....