28. rész

Eljött a bál napja, nagyon izgulok. Alig várom, hogy elkezdődjön a bál. Éppen most megyek Rosahoz készülődni. (Rajtam kívül Viola, Kim és Iris jön még Rosához.)

Úgy látszik az osztályunkból mindenkinek van párja azaz, ha Amber rátudott venni valami szerencsétlent, hogy menjen vele.

Ja, igaz is Alexy végül elhívta Violát. Pont a kutya hajkurászás napján. Viola és Alexy kettesben maradtak hazafelé menet és Alexy akkor elhívta, majd haza is kísérte. Viola viszont nem bírt magával, így átjött hozzám és elmondta nekem.

Megérkeztem Rosa házához, amiről Rosa nem hazudott és azonnal felismertem. Ez volt az egyetlen egy lila ház fehér ajtókkal az utcában.

Becsöngettem és egy rövid fehér hajú, ég kék szemű nő nyitott ajtót, aki valószínűleg Rosa anyukája, de nem nézz ki többnek harmincnál.

-Jó napot!

-Szia, te nyilván Lena vagy. A többiek már mind itt vannak. Kerülj beljebb! –mondta, majd be tessékelt a házba. Egy „mini folyosón” találtam magam, 4 lila fal között, amin jobb és bal oldalt is három-három ajtó állt. Az egyetlen bútor egy fehér cipős szekrény volt.

-Rosa szobája jobbról a harmadik. –mondta a nő majd belépet a baloldalon található első ajtó mögé, ami ahogy elnézem a konyhába nyílik. Nem bámészkodtam tovább beléptem a szobába, amit a nő mondott. Számítottam rá, hogy Rosa szobája „kicsit” másabb lesz, mint az enyém, de akkor is magával ragadott a látvány. A szoba önmagában hatalmas volt, fehér padló szőnyeggel és lila falakkal, amelynek lila színe átmenetben volt sötét- és világos lila között. Bal oldalt egy hatalmas francia ágy helyezkedett el a fallal, egyszínű ágyneművel. Vele szemben egy sminkelő asztal volt (természetesen fehér), egy hatalmas tükörrel, amely keretként lila „pamaccsal” volt körül véve. Ezeken kívül a szobában volt még 3 szekrény, egy író asztal rajta egy laktoppal és egy hatalmas tévé.

-Szia! – köszönt Iris, aki az ágyon ült, mögötte Rosaval, aki éppen a haját fonta be.

-Hello, Lena! Ülj le! – mondta Rosa szemével maga mögé mutatva. Kim és Viola is köszöntek. Én pedig engedelmesen leültem az ágyra. –Na és most muti a ruhát! –elő vettem a ruhámat, mire Violáék is odajöttek.

Megcsodálták a ruhámat, megdicsérték és ezek után neki láttunk a „komoly” készülődésnek.

Először mind annyian fel vettük a ruháinkat:

Iris ruhája

Kim ruhája

Viola ruhája  

Rosa ruhája

Következő lépésben pedig meg csináltuk egymás haját (kivéve Irist, akinek kész volt). Az enyém speciel maradt simán kiengedve.

Utána jött a smink… Még soha életemben nem használtam sminket. Szóval az enyémet Rosa csinálta meg és külön kikötöttem neki, hogy ne menjen túlzásba.

Nem sokkal miután végeztünk betoppantak a fiúk.

*Armin szemszöge*

Mire odaértünk a lányok már teljes harci díszben voltak. Lenán egy lila rövidruha volt (nem az a teljesen rövid, hanem az, ami épp, hogy takarja a térdet), haja szabadon omlott a ruha által szabadon hagyott vállaira. Csak most vettem észre, hogy mennyit nőtt a haja. Január elején még épp, hogy csak leért a tarkójáig, most pedig kb. két centivel a válla alá ér.

Mire feleszméltem már mindenki odament a partneréhez, így én is ezt tettem.

-Szia! –nyögtem ki.

-Sz-szia! –mondta kicsit remegő hangon, miközben mosolyogva rám nézett lélegzetelállító, mély lila szemeivel.

-Gyönyörű vagy! –mondtam.

-Köszönöm. –mondta az arcán még mindig jelenlévő pírrel. –Te is jól nézel ki, jól áll az öltöny és a csokornyakkendő. –mondta, majd megköszöntem a bókot. Ezek után megindultunk kifelé. Az utcára kiérve eszembe jutott, hogy elfelejtettem odaadni Lenának a neki szánt rózsát.

-Lena ez a tied. Bocsi, elfelejtettem bent odaadni. –átnyújtottam neki a rózsát.

A holdfényében még szebbnek tűntek a szemei, szinte ragyogtak.

*Lena szemszöge*

-Óóó… ez gyönyörű. Köszönöm. –mondtam az előttem álló csokornyakkendős fiúnak.

-Semmiség. –mondta, majd beszálltunk a limuzinba. Udvariasan előre engedett és becsukta utánunk az ajtót. (Mi szálltunk be utoljára. Tényleg még nem is említettem, hogy Kim párja nem más, mint Castiel. Jól kijönnek egymással és a stílusuk is hasonló.)

Igen-igen. Én sem gondoltam volna, hogy egy nagy limuzinban fogunk menni a bálba. Őszintén szólva azt hittem majd gyalogolunk. Azon elmélkedtem mennyibe kerülhet egy ilyen limuzinnak a kibérlése, mikor a mellettem ülő Armin kezét az enyémre tette, arra, amellyel mellettem az ülésen támaszkodtam.

Felnéztem Arminra, de ő az ellenkező irányba bámult és úgy látszott arcán enyhe pír jelent meg. Önkéntelenül mosolyoghatnékom támadt a helyzeten. Keze alatt megfordítottam az enyémet és megragadtam az övét. Elfordítottam a fejemet, de a szemem sarkából láttam, hogy hirtelen felém fordul és ő is elmosolyodik.

Pontosan 20:00-kor léptünk be a tornaterembe, melyet mese szépen kidíszítettek az eseményre.

Melody üdvözölt, minket. Aki meglehetősen kitett magáért. Melody ruhája:

(És úgy látszik nem érkezett egyedül, mivel Nathaniel ott áll szorosan mögötte és a vállára tette a kezét.)

A többiekkel puncsot iszogatva beszélgettünk, mikor elindult egy lassú szám és hirtelen mindenkinek kedve támadt táncolni, így letették a puncsukat és elindultak a táncparkettre.

-Szabad lesz egy táncra? –tette fel a kérdést Armin.

-Ööö… Tudod van egy kis probléma… Nem tudok táncolni. –feleltem szememet lesütve.

-Naaa…, nem baj az. Majd segítek, csak kövesd a lépéseimet. –mondta.

-Jól van. –egyeztem bele, majd leraktam a puncsom és a rózsát.

Armin egyik kezét a vállamra, másikat pedig a derekamra helyezte, érintésétől enyhén megremegtem.  Hasonlóképp én is a vállára és a derekára raktam a kezemet, majd táncolni kezdtünk. Armin lassan lépett lábával egyszer előre, majd hátra, előre, majd hátra és így tovább. (Itt a zene: https://www.youtube.com/watch?v=8UHBkWrzZ-Q) 

Egy kis idő múlva azt vettem észre, hogy már nem a lábamat nézem, hanem egyenesen az előttem álló fiú két gyönyörű szemébe nézek. Teljesen elvesztem a szemeiben, hallom körülöttünk a zenét és a boldog kacajokat, de úgy érzem, mintha a levegőben lennénk, és ott táncolnánk. Számomra megszűnt az egész világ létezni és csak az előttem álló fiú létezik, akinek arca lassacskán közelít az enyémhez.

Hallom, hogy a zene még nem ért véget, de az igazgatónő elkezdett beszélni. Valószínűleg kihirdeti a bálkirályát és királynőjét, de ez most egyáltalán nem tud érdekelni. Ajkainkat milliméterek választják el, mikor…

Folytatás következik.....