25. rész

A hetek gyorsan elteltek és eljött a vizsga napja. Nagyon izgulok, remélem sikerülni fog! Ma korábban keltem, mivel a vizsga a tanítási órák közben fog lefutni. Így ma együtt megyek suliba a többiekkel.

Mikor leértem Viola már a lakóház bejáratánál várt rám. Elmondtam neki mennyire izgulok, de ő csak azt mondta: Nem kell izgulnod, én tudom, hogy menni fog.  A park bejárata előtt Armin és Alexy is csatlakoztak hozzánk. (Egyébként Armin edzései során sokat fejlődtem. Gyakoroltuk az elemem használat alapjait, így most már hatékonyabban tudok támadni a tűzzel. A kardok és a tőrök használatára is megtanított és már a jobban célzom pisztollyal, azaz már csak öt-hat centivel lövök mindig mellé… nézzük a jó oldalát ez legalább nem olyan gáz, mintha 1-2 méterrel lőnék mellé. A lélekkard előhívása nehezebbnek bizonyult, mint az íjé. Armin azt mondta ez biztosan azért van, mert életemben eddig soha egyszer sem volt kard a kezemben. Az előhívott fegyverek az előhívójuk személyiségéhez alkalmazkodik, azaz tükrözik a használójuk személyiségét, de félre értés ne essék, nem azért nem tudom előhívni a kardom, mert nem tudom, hogy kéne kinézni e, hanem mert nem tudom mi lenne a különleges képessége. Mivel minden lélek kardnak van egy, mondjuk ez nem kimondottan egy képesség, mivel csak a használójának az egyik képességét képes felerősíteni és hatékonyabban használni. )

A gimi folyosójára érve elköszöntünk egymástól és ketté váltunk, de a lelkemre kötötték, hogy vizsga után az első dolgom legyen őket meglátogatni.

Elindultam a B terembe, ahol Mr. Faraize már várt (Ő a töri tanárunk és az osztályfőnökünk egyben.)

Becsengőkor kezdődött a pótvizsga, egy matek feladat lappal. (Egyébként azért Mr. Faraize a felügyelő tanár, mert ma neki csak nyolcadik órája van.)

Egymás után sorban töltöttem ki a másfél oldalas feladat lapokat magyar, töri, stb. (igen én is azt hittem lesz minimum két oldal egy feladat lap, úgy hogy én is meglepődtem). A tanár pedig a megoldó kulcs segítségével javította. Mikor az utolsó feladat lappal is kész lettem és beadtam a tanár azt is javítani kezdte, majd 2-3 perc után megszólalt és elmondta átmentem e vagy nem és én…………………………. (jó nem leszek annyira gonosz, mint az X-faktorban szoktak lenni) ÁTMENTEM! Vííí…

Visszafojtottam az örömömet, elköszöntem a tanár úrtól és mivel még nem csöngettek ki örömömben ugrálni kezdtem, mint egy óvodás. Ezt a… nem is tudom minek nevezzem… tevékenységemet a kicsengő zavarta meg. Rögvest rohantam is a termünk felé, hogy elújságoljam a jó hírt.

A teremből már majdnem kijött mindenki mire oda értem, de voltak még páran bent. Ezek közül a személyek közül először Armint pillantottam meg, így oda rohantam hozzá és mielőtt feleszmélhetett volna átöleltem és ugrálni kezdtem, miközben azt kiabáltam: Átmentem! Átmentem! Átmentem! Átmentem!

Mikor elengedtem Armint kicsit zavarban volt és értetlenség tükröződött a tekintetében, de miután eljutottak az agyáig a történtek a tekintetébe öröm költözött és száját széles mosolyra húzta.

-Örülök neki! –mondta. A hangjából megkönnyebbülés tükröződött. –Ma is jössz edzésre?

-Persze! Ki nem hagynám! –válaszoltam. –Amúgy a többiek? Csak, mert azt mondtátok, ha végzek azonnal ide jöjjek.

-Nem tudtuk mikor végzel és nekik ma csak hat órájuk volt. Én azért maradtam, mert még volt egy külön órám. –felelte, amire nekem egy ja oké volt a válaszom.

Első feladatként le kell szednem egy felhúzható madárszerű cuccot, miközben gyorsan cikázik ide-oda a levegőben.

(Bocsika a haj miatt nem volt szívem belejavítani, hogy rövid legyen.)

Már kezdtem fáradni, mikor valahogy sikerül elé vágnom és ketté vágnom.

Mikor megfordultam Armin elismerő mosolyával találtam szembe magam. Éppen megjegyeztem volna, hogy szólhatott volna előre milyen idegesítő lesz, de valaki tapsolni kezdett a hátam mögött. Meglepődtem, mivel elvileg senki másnak nem kéne itt lenni e. Meglepődött arckifejezéssel fordultam hátra, ahol a tekintetem találkozott egy smaragdzöld szempáréval. Tökéletes sötétbarna haja volt és kocka hasa. Terepmintás nadrágot, fekete ujjatlan felsőt, fekete motoros kesztyűt, dögcédulás nyakláncot és fehér inget viselt. Volt benne valami ismerős, de nem tudtam eldönteni mi az…

-Ki vagy te? –kérdeztem ezzel megelőzve, hogy Armin megszólalhatott volna.

-Nem ismersz meg? Igaz sokat változtam, de tőled azért elvárnám, hogy megismerj. –mondta. Újra felmértem tetőtől-talpig az előttem álló fiút, de nem vettem észre sem… várjunk csak?! Ekkor vettem észre a jobb zsebéből kikandikáló keksz csomagot.

-Ken? –kérdeztem, majd kiejtettem a késeket a kezemből.

-Talált. –mosolyodott el. Nem törődve a mögöttem lévő Arminnal odarohantam hozzá és átöleltem. Egy könnycsepp gördült le az arcomon. Ez azon ritka alkalmak közétartozott, amikor nem a bánatomban sírtam, hanem örömömben. Körül belül fél percig álltunk így, majd én toltam el magam.

-Hogyan találtad ki? –kérdezte.

-Nézz a jobb zsebedre! –ő pedig engedelmesen lenézett a zsebére, majd elmosolyodott.

-Amúgy hogy kerülsz ide? –kérdeztem mosolyogva, miközben letöröltem a könnyeimet.

-Tudod miután elmentél Laetiék rám szálltak: ellopták a zsebpénzemet, meg ilyenek. Ez apám fülébe jutott, így katonai iskolába küldött és fél évig odajártam. Aztán úgy döntöttem utánad jövök ide, a Sweet Amorisba. –válaszolta.

-Értem, és melyik osztályba jársz?

-A c-be és gondolom te is, mivel más osztály béliek szerintem nem hadonászhatnak késekkel. Egyébként nem gondoltam volna, hogy te is természetfeletti erővel rendelkezel.

-Várjunk csak, akkor te is… vagyis izé te mi vagy? –kérdeztem.

-Előbb te mondd meg!

-Én kérdeztem előbb. – mondtam komisz vigyorral az arcomon.

-Na, jó vérfarkas vagyok. Te?

-Én… -villámcsapásként futott át rajtam a gondolat: Mi van, ha elítél majd miatta?

-Nem értem. Miért nem bízol bennem? Nyugodtan elmondhatod. Még az se zavarna, ha vámpír lennél, bár téged elnézve kétlem, hogy az lennél. –mondta fél perc néma csend után, majd lesütöttem a fejemet.

-Nem tényleg nem vagyok vámpír, de azt, hogy mi vagyok én is csak egy kis ideje tudom. Én sötétangyal vagyok. Tudom fura, de az vagyok. –feleltem, majd felemeltem a fejemet és a reakcióját figyeltem. Meglepődni meglepődött, de mintha egy kis megkönnyebbülést is láttam volna a tekintetében.

-D-de az hogy lehet? Hogyan jöttél rá? –kérdezte értetlenül Ken.

-Jó kérdés és hosszú story, majd később elmondom.

-Felőlem oké…

-Khm… -Armin köhintett egyet  a hátam mögött ezzel jelezve, hogy még ő is itt. Upsz… Teljesen megfeledkeztem róla. Gyorsan megfordultam és megpróbáltam menteni a menthetőt.

-Öhm… Izé ti már ismeritek egymást, ha jól gondolom. –nyögtem ki valamit nagy nehezen.

-Ami azt illeti igen. Kentin félévkor jött az osztályunkba, így rajtad kívül mindenki ismeri az osztályban. –magyarázta el Armin a helyzetet.

-Egyébként hol voltál majdnem egy hónapig? –tett fel még egy kérdést Ken, amire én ugyan azt a választ adtam, mint az imént.

-Ez még egy hosszú történet… -feletem, majd a régi kalandjainkról kezdtünk el beszélni. A viccesekről, bár Ken azt is elmondta Arminnak, hogy Laetiék miként aláztak meg egymás után mindenki előtt, de csak párat mondott el aztán visszatért a boldog történetekhez.

Így telt el a mai edzés. Jó volt újra találkozni Kennel, de éreztem egy kis feszültséget a levegőben Armin és közte. Ezt nem tudtam hova tenni…

Utána a kávézóba mentem dolgozni, majd haza.  

(Itt egy régi kép Kenről csak, hogy lássátok a különbséget. [Aki ismeri a játékot, a Csábításból jelest annak mondjuk ez felesleges, de a többiek kedvéért kirakom.])

Folytatás következik.....