21. rész

*Lena szemszöge*

Minden homályos... alig látok... félek... félek... Mikor Armin bent volt nem féltem ennyire és ő is elhalgatott... de most megint visszajött.

 -Látod ő is itt hagyott, nem akarsz bosszút állni? Én segítek... Amúgy is minden a te hibád! Már az is baj, hogy megszülettél! -Mindig ilyeneket mond. Azt állította Katenek hívják, és segíteni akar beteljesìteni a bosszúvágyamat. Ha mások utálnak, olyanért amilyen nem vagyok, akkor szerinte olyanná kellene válnom amilyennek látnak. Ő ebben szeretne segíteni, de én nem akarok senkit se bántani. Az hogy Armin megölelt azt bizonyítja, hogy még van remény szóval nem hagyom, hogy bántsa. Később Andy lépett be az ajtón Armin társaságában. Andy hirtelen megfogta a karomat és mondott valami olyasmit, hogy "Viszlát bukott!", majd belém nyomott egy tűt. Féltem... a szavaiból azt tudtam leszűrni, hogy ez az injekció halálos..., de én nem akarok meghalni. Annyira elvagyok gyengülve, hogy még visszaszólni sem tudok. Rá néztem Arminra, aggódás csillogott a szemében , de egyben nyugodt is volt. Én nem tudom hogyan, de még mindig bízom benne, ha ő nem aggódik akkor én sem.

Nem tudom mit adhatott be Andy, de olyan gyorsan hatott, hogy fél perccel később már a szemeimet sem bírtam nyitva tartani.

-Miért bízol benne? Honnan tudod, hogy érted teszi? –kérdezte Kate.

-Mert szeretem. –feleltem. Egy ideje már beszélgettünk.

-És, ha ő nem viszonozza? –kérdezte ravasz mosollyal az arcán.

-Ne zavarj össze, én akkor is megbízok benne. –ezek után a szavak után még szélesebb mosolyra húzta a száját és piros szemei erősebben csillogtak.

-Akarsz fogadni?  Ha a fiú viszonozza legalább a barátságodat, akkor elkotródok a fejedből, de ha azt mondja, hogy utál, akkor én nyerek és átvehetem a tested felett az irányítást…Nyugi te is használhatod majd ezt a testet, csak én leszek a „főirányító”. Na, bele egyezel?

-Legyen, elfogadom. –Egy asztal emelkedett ki köztünk a semmiből, rajta egy tállal. Kate kinyújtotta felém a kezét, gondolom kezet akar fogni. Bizalmatlanul megragadtam a kezét, mire éles fájdalom hasított a tenyerembe, nem tudtam elvenni a kezemet…láttam ahogy a kezünk közül vér szivárog ki és két csepp a tálba hullik. Ezt követően elengedte a kezem.  Gyorsan én is elkaptam a kezemet, hogy megnézzem a tenyerem. Egy egyenes vágásnyom volt rajta. Ezen már nem lepődök meg annyira tucatnyi ilyen sebem van. Inkább visszanéztem Katere.

-Okos döntés volt… -mondta, miközben enyhén kacagott és hátrált a sötétségben. Ezek után minden elsötétült.

Egy ismeretlen szobában ébredtem. A sebeim be voltak kötözve és néhány el is tűnt… Rosa! Biztos ő volt…, de hogyan jutottam ki? Csak nem…Armin hozott ki?!

Megpróbáltam felállni, de éles fájdalom nyilallt mind két lábamba. Ennek hatására nyögtem egyet. Pár másodperc után Alica lépett be az ajtón.

-Várj ne erőltesd meg magad. –mondta miközben vissza fektetett- Annyira örülök, hogy felébredtél.

-Hol vagyok és hogy kerülsz ide? –kérdeztem enyhén rekedt hangomon.

-Ó… A házunkban Armin hozott ide…, tényleg te nem is tudod Alexyék húga vagyok. –tehát Armin volt, ezek szerint nem gyűlöl… tényleg a fogadás. Gyorsan magam elé kaptam a jobb tenyerem és letekertem róla a kötést. A seb ott volt, szóval nem képzelődtem. –Mit csinálsz?

-Jaj! Semmit ne is törődj velem. Nem is gondoltam volna, hogy a húguk vagy. Nálatok valami hóbort ez az A-betűvel kezdődő keresztnév? –mondtam mosolyogva, miközben visszatekertem a kötést a kezemre.

-Gondolom a szüleink kedvelték az A-betűs neveket. –felelte mosolyogva. Még sokáig beszélgettünk, azt mondta, ha szükségem van, bármire nyugodtan szóljak neki. Armin felől is érdeklődtem, de azt mondta nincs itthon és gyorsan elterelte a témát. Alexy is bejött, őt is megkérdeztem, de ő is elterelte a témát. Azt mondták róla, hogy nem sokára mindenképp benéz.

Másnap Alica itt maradt, hogy ne legyek egyedül. Délután a többiek is átjöttek: Rosa kicserélte a kötésemet. Lis, Kim, Nath, Melody és Cas is benéztek, majd később Violával tanultam, mikor hátra fordultam és rá néztem az ablakra…, nagyon fura dolgot láttam.

A saját tükörképem helyett Kateet láttam. Korábban fel sem tűnt, hogy mennyire hasonlít rám, csak a „színei” különböznek. Gyorsan elkaptam a fejemet és visszanéztem Violára, aki eddig a könyvből olvasva magyarázott, szóval nem tűnt fel neki a kis „félre nézésem”.

Még mindig tanultunk, de én csak a nyitott ajtón néztem kifelé unott arcot vágva. Egyszer csak Armint láttam meg amint éppen kilépett az egyik szoba ajtaján. Ő is észre vett, azt is, hogy őt nézem. Meglepődöttséget láttam az arcán, de nem tudtam jobban szemügyre venni, mert futni kezdett. Beszélni akarok vele! –Ez a gondolat futott át az agyamon, mikor utána eredtem. Nem törődtem a fájdalommal csak futottam utána: le a lépcsőn, majd ki a házból az esőbe. Amikor feltűnt neki, hogy ide is követtem megállt.

-Ennyire nem akarsz velem beszélni? –kérdeztem lihegve –Ennyire utálsz? –csak állt ott lihegve háttal nekem és nem szólt semmit –Válaszolj! –ordítottam teli torokból. Egy kis csend után megszólalt.

-Tudod mit, igen. Utállak, csak nem akartam, hogy az én lelkemen száradjon az életed. Gyűlöllek úgy, hogy ne gyere a közelembe. –mondta ő is ordítva. Patakokban folytak a könnyeim és nem bírtam megszólalni, a végtagjaim sem engedelmeskedtek nekem. Elkezdtem magamtól befelé menni. Alexyék szólongattak miközben mentem felfelé a lépcsőn, de én nem voltam képes válaszolni nekik. Fent bezártam magam mögött az ajtót, majd előre hajtott fejjel leültem az ágyra, így néhány hajtincsem a látókörömbe csúszott. Hihetetlen módon 5 másodperc alatt mindegyik tincs vörössé változott, majd olyan érzésem támadt mintha kocsival ütöttek volna el és kilöktek a testemből, mármint láttam magamat vörös hajjal és szemmel… Kate?!

-Köszi, a testet Szivi. Nyugi még élsz csak kilöktem a lelkedet, de ne hogy azt hidd, hogy szabadon kóborolhatsz, hozzá vagy kötve ehhez a testhez oda mész ahova én, más nem lát és nem is hall. –suttogta nekem. Nem bőgtem, de sírtam két könnycsepp gördült le az arcomon: az egyik Kate miatt, a másik pedig Armin miatt. Én bíztam benne!

Néztem, ahogy Kate rövidre vágja a hajamat és letekeri a kötést a valahogy begyógyult sebekről, majd levelet ír:

Kedves mindenki!

Kate vagyok fogadást kötöttem Lenával és ő elbukott, így enyém a teste. Ezért külön köszönet Arminnak.

Na, csá!

-Mi van? Ne nézz így! Had legyen bűntudata. –mondta az arckifejezésem láttán.

Egy hónap után már beláttam, hogy nem tehetek semmit, ezért úgy gondoltam megbarátkozok a helyzettel és Kateel, mert valamiért nem gyűlöltem, amiért ellopta a testem. Volt egy olyan érzésem is, hogy csak azért állítja be magát ilyen gonosznak, mert szeretné, ha gyűlölném, amiért egy testen osztozunk. (Plusz elmondta, hogy ő egy olyan démon, aki a negatív érzésekből nyer erőt, nem is csodálom, hogy gonosz volt velem. Mivel kellett neki az erő, hogy átvehesse az irányítást.) Elmondása szerint ez a test ugyan úgy az övé is, mert kiskorom óta benne van.

Esténként mikor meghúzzuk magunkat valami elhagyatott helyen szoktunk beszélgetni, így egyre többet tudunk meg a másikról. Nagyon hasonlítottunk egymásra. (Mondjuk ez nem meglepő, hiszen elméletileg együtt nőttünk fel. Bár azt mondta nem mindig figyelt évente olyan 1 hetet, ha végig nézett az életemből.) Érdeklődtem nála, hogy neki vannak e emlékei a nyolcéves korom előttről, de neki sincs ennek. Azt mondta biztosan valami erős varázslattal lettek elpecsételve, mert ő erősebb, mint én és emlékezne.

Elmesélte azt is, hogy azért vágyott testre, mert születésünk óta egybe vagyunk zárva és csak én használtam ezt a testet. Azt mondta most eljött az ő ideje és ebből nem enged, bármennyire is látni szeretném a barátaimat.  Mondjuk megértem, valószínűleg én is ezt tenném.

Elég időm volt Arminon is gondolkodnom, arra jutottam, hogy hülye voltam. Igaz, hogy viszonzatlanul maradtak az érzéseim, de rossz oldalról néztem a dolgokat. Nem az volt a lényeg, hogy ő nem viszonozza őket, hanem hogy én attól még így érzek és nem szabad fel adnom.

Három hónap alatt nagyon sokat változtam, szerintem pozitív irányba és Katetel is jól kijöttem, szinte egy formák voltunk kinézetre, stílusra és gondolkodásilag, de voltak dolgok, amiben nem értettünk egyet, ilyen volt a vissza akarok menni a barátaimhoz téma.

Folytatás következik…..