20. rész

*még mindig Armin szemszöge*

Hogy bírta ezt ilyen könnyedén kimondani? Mintha mit sem számítana.

-De…hát…-kerestem volna valami érvet, de Andy közbe vágott.

-Semmi de. Semmit sem tudtunk meg tőle. Amúgy meg egy sötét angyal ez egy elég nyomós érv a kiiktatására. Plusz örülhet neki, hogy gyorsan kell cselekednünk, mert a központ engedélye nélkül hoztuk be. Szóval még az előtt meghal, hogy véget érne a szérum hatása (72 óra), így lényegében magánál se lesz. –mondta Andy. Először kétség be estem, de amikor azt mondta, hogy gyorsan kell cselekednünk azonnal tudtam, hogy injekció általi halált akar, így megmenthetem.

-Rendben, de a holttestet én tüntetem el. –feleltem semmit mondóan. Most már a tervem csak azon múlik, hogy jól játszom e az érzéketlent.

 -Felőlem aztán. Na, térjünk, a tárgyra a leggyorsabban egy halálos oltóanyaggal tudhatjuk le az ügyet. Elhozod te, vagy menjek én?

-Megyek én. Legalább nem unatkozom. –feleltem. Eddig bevált a tervem.

Bementem a gyógyszer raktárba és gyorsan kerestem valamit, ami halál szerű állapotot képes előidézni annak akinek beadják. Nem fogom hagyni, hogy Lena meghaljon.

Visszamentem a bátyámhoz és átadtam neki az oltóanyagot. Lena összerezzent mikor Andy kinyitotta az ajtót, majd annyit mondott: ”Viszlát, bukott!”, megfogta a karját és bele nyomta a tűt. Lena kisírt szemei lassan lecsukódtak. Andy ellenőrizte a pulzusát, majd mikor úgy gondolta biztos meghalt, rám hagyta az eltüntetését.

Beraktam a hátsó ülésre és elindultam. Andy nem értette volna meg, hogy miért akarom őt megvédeni. Az pedig nem érdekel mit fognak a többiek gondolni, most az a legfontosabb, hogy Lenát haza vigyem. Útközben felhívtam Alexy, hogy szóljon Rosalianak, hogy jöjjön át hozzánk:

-Hello, Armin…-folytatta volna, de félbe szakítottam.

-Alexy figyelj! Szólj Rosanak, hogy jöjjön át hozzánk. Annyi a lényeg, hogy nálam van Lena és megsérült. –mondtam. Nem akartam, hogy elkezdjen okoskodni, ezért beszéltem ilyen tömören.

-Hogyhogy? Mi történt?

-Most nem ez a lényeg, de az én hibám. –mondtam, majd kinyomtam a telefont.

Mikor haza értem már mindenki ott volt. Bevittem Lenát az ölemben és leraktam a vendégszobában. Rosa gyilkos tekintettel nézett vissza rám mikor meglátta Lena sebeit.

-Tudsz neki segíteni? –kérdeztem.

-Igen, minden tőlem telhetőt megteszek… -mondta, majd még hozzátette -, de nem úszod meg a magyarázatot.

A többiekkel kimentünk a nappaliba beszélgetni. (Többiek alatt Alicat, Alexyt és Violát értek.) 

-Na, kezdhetsz mesélni! –mondta dühösen Viola. Elmeséltem nekik mindent és, hogy mennyire megbántam. Bocsánatot kértem tőlük, majd megláttam, hogy Violának ökölbe szorult a keze. Mikor láttam, hogy megmozdul már vártam az ütést, de ehelyett átölelt és ezt mondta:

-Nem mondom, hogy semmi baj, mert elég nagy pácban vagy, de ne tőlünk, hanem tőle kérj majd bocsánatot. –mondta, majd eltávolodott és enyhén megpofozta az arcomat. –Ezt azért még megérdemelted.

-Tudom csak… csak nem tudom hogyan. –feleltem, miközben két könnycsepp gördült le az arcomon. Nem akartam sírni, így gyorsan letöröltem a könnyeket.

Már fél órája vártunk Rosara, ezért Viola felment megnézni minden rendben megy-e. 15 perc múlva mindketten lejöttek.

-A kisebb karcolásokat, horzsolásokat és lila foltokat betudtam gyógyítani, de a többi maradt. Egy ideig nem fog fel kelni, addig, míg nincs ébren kevésbé fog neki fájni. –mondta Rosa –Egyébként Viola mindent elmondott és csak annyit mondanék, hogy örülök annak, hogy észhez tértél, de legközelebb kicsit hamarabb és más módon térj észhez légyszi.

Nem fűztem hozzá semmit csak megköszöntem a segítséget, később mindenki haza ment. Elmentem zuhanyozni, majd aludni.

Éjfélkor felriadtam a rémálmaim miatt, utána már nem tudtam visszaaludni, így átmentem Lenához és leültem az ágy mellé. Csak néztem hol az arcát, hol a kötéseit, miközben egyre nagyobb bűntudatom lett.

Reggel Lena kezét fogva, fejemet az ágyra hajtva ébredtem. Most komolyan így aludtam el?! Rá néztem az órára, ami 6:30-at mutatott. Gyorsan átmentem a szobámba és felöltöztem.

Lementem reggelizni, de azzal is hamar végeztem, így kicsit olvasgattam.

Később Alexy és én a gimi felé vettük az irányt, még Alica az ő sulija felé igyekezett. (Mivel a bátyja vagyok ő sem haragudott rám túlzottan…, de én magamat okoltam a történtekért.)

A napom nyugodtan telt míg Amber oda nem jött hozzám.

-Rég nem láttalak. Hallom meglett a kis Lenácska, bár én reménykedtem benne, hogy nem fog. –mondta gúnyos mosoly kíséretében Amber.

-Szerintem befoghatnád! –mondtam dühösen.

-Miért mi baj van hirtelen megkedvelted?

-Semmi közöd hozzá! Az egyezményünket pedig tekints semmisnek, nem játszom tovább a fiúd szerepét. –mondtam határozottan. Ő pedig szó nélkül, sértődötten meg fordult és elhúzott.

A nap folyamán minden nyugisan ment, míg haza nem értem: teljesen nyugodtan mentem volna fel a szobámba, mikor a húgom jött szembe velem.

-Nem kéne iskolában lenned? –kérdeztem, mire ugrálni kezdett.

-Armin képzeld felébredt, felébredt, felébredt… -ismételgette Alica. Még nem tudok hozzá szólni, még nem…

-Figyelj, Alica! Ne szólj neki, hogy haza jöttem, még nem tudok a szemébe nézni. –feleltem szomorúan.

-Rendben, de hamarosan úgy is beszélned kell majd vele. –mondta, majd visszafutott a vendégszoba felé. Én pedig elindultam a szobámba, de útközben még belestem a vendégszoba résnyire kinyitott ajtaján. Lena mosolygott és Alicaval beszélgetett.

Később még Alica próbált volna noszogatni és Alexy is mondta, hogy be kéne mennem hozzá, de én nem mertem.

Folytatás következik…..