11. rész

Csak rohantam, nem foglalkoztam semmivel, csak rohantam, de hová? A tetőre, ott egyedül lehetek! Miközben rohantam a szárnyaim eltűntek. Nagyon fáj a szemem még szerencse, hogy becsuktam és csak a szemhéjamat érte a vágás, de, hogy tehetett ilyet Armin? Tudhatná, hogy ettől még ugyan az a személy vagyok.

Közben felértem a tetőre és leültem. Megpróbáltam kinyitni a szemem, de csak magamnak okoztam vele fájdalmat. Minden összedőlt bennem egy nap alatt! Ez már teljesítmény Lena Smith. Sírtam, sírtam és sírtam, mintha csak azt akartam volna, hogy kifollyon belőlem minden fájdalom.

Hirtelen valaki egy pockys dobozt nyújtott felém. Hátra hajtottam a fejem és megláttam Violát.

*Viola szemszöge*

Mikor kiléptünk a gyengélkedő ajtaján Lena sírva rohant el előttünk, egyik kezét szorosan a bal szemén tartva. Castiellel odamentünk Arminhoz, aki szép nyugodttan pakolgatott a szekrényében.

-Armin mit csináltál Lenával? -kérdeztük szinkronban Castiellel.

-Én semmit. –válaszolta flegmán.

-Armin ne hazudj, éreztem Lenán a vér szagát. –mondta Castiel. Francba, mit csinált ez a barom?

-Ja, az csak kicsit megvágtam a szemét, de semmi komoly. –mondta ugyan abban a hangnemben.

-Semmi komoly, épp, hogy sikerült megnyugtatnom, te ezt teszed. –mondtam.

-Nem mond már, hogy hiszel neki. Ő csak egy hazudós, átkozott pokolfajzat. –Castielnek ökölbe szorult a keze, amit Armin észre is vett.

-Tévedsz Armin ő Lena! –mondta Castiel idegesen.

-Te csak ne beszélj Castiel, ti ketten egyformák vagytok. Felőlem mindketten megrohadhattok. –válaszolta Armin. Castiel emelte volna a kezét, de megfogtam a kezét és a szemébe néztem. Sikerült lenyugtatnom, semmi jó nem jönne ki abból, hogyha összeverekednének.

-Castiel gyere, keressük meg Lenát. Armin ami téged illet nagyot csalódtam benned. –Armin még vetett egy „felőlem aztán” nézést, majd elindultunk Lena keresésére.

-Viola vérszagot érzek a tető felől menny fel te, én a biztonság kedvéért most elmegyek. –mondta, én pedig bólintottam, majd elment. Felértem a tetőre és megláttam Lenát, ekkor eszembe jutott mivel tudnám felvidítani.

Mosolyt erőltettem magamra és felé nyújtottam egy pockys dobozt. Úúú, nagyon csúnya az a seb a szemén, értem, hogy Armin utálja a sötét angyalokat, de akkor is ő Lena.

*Lena szemszöge*

-Viola…. –mondtam miközben kivettem egy pockyt a dobozból. -…köszönöm.

-Figyelj Lena tudom, hogy milyen ez neked… Tudom, hogy fáj, de megoldjuk…

–Hogy? Hogy lehetne ezt megoldani Armin szó szerint gyűlöl! –szakítottam félbe.

-Tudod erről az egészről én is csak 1 éve tudok. –mondta Viola. –Anyukám 8 éves koromban meghalt. Apukám nem akarta elmondani hogyan halt meg, így eltitkolta a sellő létemet. Tavaly júniusban változtam át először, ekkor apukám mindent elmondott és beíratott ebbe a gimibe. –Ezek szerint tudja, mit érzek, legalább is egy részét ő is átélte.

-És anyukád, hogy halt meg? –kérdeztem halkan.

-Ő volt a sellők szelleme és eltűnt, az átok létre hozása után. –könnyek gyűltek a szemébe, mire átöleltem. Én már nem sírtam, elhatároztam, hogy helyre hozok mindent és, ha Viola el tudta fogadni a történteket, akkor én is képes leszek rá.

-Azért jöttem ide, hogy megvigasztaljalak, és végül neked kell engem, ironikus nem. –mondta mosolyogva miközben letörölte a könnyeit. –Na, akkor menjünk el Rosahoz ő tud segíteni a szemeden, de előbb fedjük le valamivel. –lementünk a gyengélkedő be és kerestünk egy szemfedőt.

Rosa ilyenkor mindig Lisanderéknél van így arra indultunk.

Mikor oda értünk Lisander nyitott ajtót.

-Sziasztok! –mondta, majd rám nézett. –Mi történt? –kérdezte meglepetten.

-Hosszú sztori, mindjárt elmondom. Itt van Rosa? –mondta Viola.

       Folytatás következik…..